KiadványokNagykunság A Nagykunság Jász-Nagykun-Szolnok megye keleti része, melyet a Hortobágy, a Berettyó és a Körös folyók határolnak. A mai Nagykunsághoz tartozik Berekfürdő, Kenderes, Mezőtúr és a történelmi kun települések közül: Kunmadaras, Karcag, Kisújszállás, Túrkeve.
Az alföldi táj sajátos formakincsei a kunhalmok, melyek védett természeti értékek. Karcag közigazgatási területe a leggazdagabb kunhalmokban. A 4-es főút mellett, a Kis-Hegyesbori halmon áll a Kun-emlékhely. Mezőtúr város határában kanyarog a Peresi-holtág, a Kárpát-medence harmadik legnagyobb holtág-rendszere. A holtágak tájképi szépsége, gazdag növény- és állatvilága kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújt a természetkedvelőknek.
A tájegység büszkén őrzi sajátos etnikai, történelmi eredetét, mellyel főként múzeumaiban, tájházaiban ismerkedhetünk meg. A karcagi Györffy István Nagykun Múzeum a város és a Nagykunság történetére, néprajzára vonatkozó emlékeket mutatja be. Az építészet legrégibb alkotásai közé tartozik Karcagon a veremház, a szélmalom, a Zádor-híd, és Kisújszálláson a Morgó Csárda, ahol ma helytörténeti gyűjtemény van. A térség rendkívül gazdag népművészeti, népi iparművészeti hagyatékban. Karcag nevezetes volt a festett asztalos bútor készítéséről, különleges terméke a kunkék bútor. Világhírűek a karcagi Kántor Sándor fazekas mester műhelyében készült "Miska-kancsó"-k. Mezőtúron a Túri Fazekas Múzeumban a fazekasság történetét napjainkig bemutató állandó kiállítás látható.
Az utóbbi évtizedekben méltán szerzett magának nemzetközi hírnevet Berekfürdő település, ahol a termálvízre települt gyógyfürdő mozgásszervi és reumatikus betegségek gyógyítására alkalmas. Túrkeve a felújított gyógy- és strandfürdővel, Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr a gyógyvizes strandfürdővel és uszodával várja a gyógyulni, úszni és kikapcsolódni vágyókat.
Az idelátogató egyre több színvonalas rendezvényen ismerkedhet meg a Nagykunság hagyományaival, életével, eredményeivel. Legyen Ön is résztvevő és vendég a birkafőző-versenyeken, a lovas napok eseményein, a motoros programokon, és a Nagykunsági Kulturális Napok rendezvényein.
Tiszazug A megye déli részén, a Tisza és a Körös folyók szögletében fekszik a megye legkisebb kiterjedésű kistérsége, ami még igazán rejtett kincs. Festői szépségű folyó völgyek, vadregényes területek, homokos partok, termál-és gyógyvizek, szőlő- és gyümölcskertek jellemzik ezt a vidéket. A Tisza medrének változásait a különböző korú morotvák (holtágak) sora jelzi. A kistérség kedvelt kirándulóhelye a Tiszakürti Arborétum, melynek legértékesebb növényei a százados tölgyek, platánok, mocsári ciprusok. Az arborétum területén szép fafaragványok őrzik az alkotótáborok emlékét. A Hármas-Körös hullámterén található Körös-Maros Nemzeti Park területe érinti Mesterszállás, Tiszaföldvár, Szelevény, Öcsöd és Kunszentmárton települést.
A térség 13 települése gazdag történelmi, néprajzi, és népművészeti értékekben. Történelmi múltját bizonyítja, hogy valamikor itt húzódott az alföldi sáncrendszer egy szakasza, továbbá a Tiszaföldvár területén feltárt szarmata falu. A Tiszazugban több múzeumban követhetjük elődeink nyomait. A Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum őrzi a Tiszazug történeti és néprajzi emlékeit, a kihalófélben lévő kisiparok tárgyi, képi és tárgyi dokumentumait. A népi kismesterségek közül máig fennmaradt a vesszőfonás. A Tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeum bemutatja a Tiszazug földrajzi adottságait. Az értékes gyűjtemény a térségben fellelt őslények maradványait, az ártéri növényzetet, a falusi élet eszközeit tárja a látogatók elé.
A Tiszazug egyik fontos kincse a termál- és gyógyvíz. Cserkeszőlő nevét nemcsak itthon, hanem külföldön is ismertté tette a jódos gyógyvíz, mely főleg mozgásszervi és nőgyógyászati kezelésekre alkalmas. Évről-évre fejlődő, korszerű szolgáltatásokkal, megújuló környezetben várja a fürdő a regenerálódásra, gyógyulásra, pihenésre vágyó vendégeket. Tiszaföldvár szintén kellemes termálfürdővel rendelkezik, és nyaranta sokan találnak igazi felüdülést a Tisza folyó fövenyes szabad strandjain. Kunszentmárton város közkedvelt kulturális rendezvényei, a zenei fesztiválok messzi tájakról is idevonzzák a résztvevőket és a közönséget.
Közép-Tiszavidék Tisza-tó Jász-Nagykun-Szolnok megyét 137 km hosszan szeli át a Tisza, hazánk második legnagyobb folyója. Ékessége a 127 km2 kiterjedésű Tisza-tó, amely a folyóból 30 évvel ezelőtt mesterségesen kialakított, szigetekkel-csatornákkal szabdalt vízfelület. Egyre népszerűbb a strandolást, vízisportokat, horgászást kedvelők körében. A tavat kerékpárral körbejárva, igazi élményben lehet részünk. A vendégek kényelmét a tájba illő vízparti kempingek, panziók és magánszállások biztosítják. A tó környékének védett természeti értéke Tiszafüredtől nyugatra, a híres Tisza-tavi Madárrezervátum, valamint a Tiszaigari Arborétum. A Tisza-tó védett területei képezik az UNESCO világörökségi státusszal rendelkező Hortobágyi Nemzeti Park negyedik bemutatóterét. Messzeföldön híres e vidék a délibábos pusztákról, őshonos növényeiről, állatvilágáról. A csend és nyugalom ellentétei is megtalálhatók a Tisza-tó partján. Abádszalók és Tiszafüred forgalmas üdülőközpontokká fejlődött. Minden évben élvezetes, tartalmas az "Abádszalóki nyár" programja, s megrendezik a Tiszafüredi "Halas Napok"-at. A Tisza-tó átúszó-verseny, a "Tisza-tó szépe" című szépségverseny, a Kunhegyesi Magyar Kun-kupa sportrendezvény csak néhány a sok színes esemény közül. A Tisza menti falvak háborítatlan vízpartokkal, falusi szálláshelyekkel várják a turistákat.
Szolnok és környéke Az Alföld egyik legjelentősebb természeti értéke a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet, melynek legnagyobb része Szolnok térségében található. A tájvédelmi körzet összesen 136 km hosszú folyószakaszon öleli fel a Tisza hullámterét.
Szolnok város a természet ajándékaival gazdagon megjutalmazott megyeszékhely. A települést átszeli a "szőke" Tisza és a szeszélyes Zagyva. A szolnoki Holt-Tiszán nemzetközi kajak-és kenuversenyeket, horgászversenyeket rendeznek, a Tisza folyón vízitúrákat szerveznek. A nagy árvíz ellen biztonságos körgáttal védett Tiszaligetben élmény elemekkel gazdagított termálvizes strandfürdő, horgásztó, sportcsarnok, erdei tornapálya, teniszpályák és színvonalas szálláshelyek szolgálják a kikapcsolódást.
A gyógyulni vágyóknak ajánljuk a Tisza Szálló és Gyógyfürdőt továbbá a városban működő termálvízes strandokat. A látogatók felkereshetik a patinás Művésztelepet, a Damjanich Múzeumot, a Galériát, a Szigligeti Színházat. Szolnokon és környékén élénk a kulturális élet. Hagyományos rendezvények színesítik a hétköznapokat. Minden évben megrendezik a Szolnoki Zenei Fesztivált, a megyei turisztikai kiállítást, a Szolnok Expót, a Gulyásfesztivált, az Őszi Művészeti Heteket, augusztusban "Ételköz" néven gasztronómiai ünnepeket szerveznek nyújtanak kiváló kulturális élményeket. Nagykörűben hagyománnyá vált a "Cseresznye Fesztivál", Rákóczifalván pedig az "Aratófalatok Ünnepe" rendezvénysorozat. Tiszavárkonyban népművészeti alkotóház nyújt helyet az aktív kikapcsolódás résztvevőinek. Érdemes ellátogatni az Újszászi Kastélyparkba, a Törökszentmiklós határában lévő egykori Almásy-kastélyhoz. A kengyeli Baghy major-halom természetvédelmi terület, rajta műemlék szélmalom áll, melyet jelenleg ornitológiai megfigyelő állomásnak használnak.
Jászság A jellegzetes alföldi táj, a Zagyva és a Tarna folyók völgyében található, a Mátra-hegységtől 30 km-re. A főváros közelsége, a szomszédos hegyvidék fokozatosan felértékeli a Jászság szunnyadó turisztikai lehetőségeit. A zöld ligeterdők, az ősi állapotú holtágak, kiválóan alkalmasak gyalogos és kerékpáros túrákra.
A térséghez tartozó 18 település közös múlttal és jász öntudattal büszkélkedik. A Jászság "fővárosa" Jászberény, amely ipari-, kereskedelmi-, oktatási centrum, a megye műemlékekben leggazdagabb városa. A Jász Múzeum egyike az ország legrégebbi múzeumainak. Itt őrzik a város szimbólumát, Lehel kürtjét. Minden évben a jász kapitány a kürtbe töltött borral köszönti a jászokat. A jászszentandrási templom a többi páratlan szépségű templom közül kiemelkedik híres freskóival, amelyeket Chiovini Ferenc és Aba-Novák Vilmos festettek.
Hagyományos rendezvény a Jászberényi Nyár. Kiemelkedő nemzetközi esemény a Csángó Fesztivál, a Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó, a Jász Expo. Minden évben megszervezik a "Jászok találkozóját" a térség különböző településein. A jászok szép viseletét, hagyományait, kulturális örökségét ápolja a Jászság Néptánc Együttes. Kellemes órákat lehet eltölteni télen a jászberényi jégpályán, kora tavasztól késő őszig az Állat- és Növénykertben.
Különösen hangulatos vidék a Hajta-mocsár, a Zagyvamenti Természetvéldelmi Terület és a Pusztamizsei Természetvédelmi Terület. Halban gazdag horgász tavak, erőt próbáló lovas útvonalak szolgálják az aktív pihenést igénylők kedvteléseit.
A gyógy- és termálturizmus már kialakult Jászberényben, Jászapátin, Jászszentandráson, Jászboldogházán, valamint Jászárokszálláson. Kiváló kempingekben lehet szállást kapni. |